Mézfolyó

Az est torkán akadt
a sötét de parázslik
a Nap valahol
az álmokat ringató
puha párnás ágyakban
nyughatatlan a holnap
könnyektől foltos levélpapír
viaszburkos gyertyatartó
alatta vörösbor folt
mintha vérezne az idő
csak új nap takar ki
lelkekben dúló gondolatot
s egy békésebb bárányt
szerettek szövik a létet
azoknak is kik már álmukból
soha nem ébrednek valóra
álmunk örök s fürdik tovább
a mantrás mézfolyóban