Romlatlanság rajzolt engem ujjával
a ködre s nem a szentlélek
érintett galamb szárnyával
bársony levegőben úsztam
az ég szürke szekerén
hogy patinás pusztákra érjek
hol a szívem csak
lelkes lelkekért térdepel s lágy
szövetekkel átfont
testével simuljon rám szenvedélye
megtorpan az emlék
itt végre számra adja csókját
vakítón virgonc tehetsége
az ég esik rám karja nehéz
ölelésével hogy ismét kérjen
végtelen valós vidéki emléket
akárhogyan s mindenkor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése