Kékfestő éjem

A rozsdás elme
elfelejt szeretni
az ősökről csak
szép hullik felénk
mint akik nem csaltak
a bocsánatod képlékeny
és dicső a színtelen
szederjes ajkadon
mely után újabb csókot
gravíroztál belém
faggyú-szerű lelkem
elfolyt s megdermedt
egy valótlan vágyban
magot kaptam vetettem
elvétett lázas percek
égtek bele bőrömbe
és én fonnyadt
almaként várom
a színes álmokat
kékfestő éjembe

Kristály üzenet

A szelíd mókusok már
mind meghaltak
kristály üzenet vibrál
bennem mint ünnepnapok
ébenfaként testesülök
a magány szabadságába
mikor legenda lesz a béke
mesélek bele
a világ vakságába
egy apró pici pontot
melyből kikelnek
meg sem születő gondolatok
de a szelíd mókusok már
mind meghaltak

Fodrászüzletben

Az eső táncol a kirakaton
felső hatalom préseli a felhőket
még karneváli kocsma a tér
a pálinka fogyott el éppen
ázott ezüst gerlepár
végkimerülésig násztáncot jár
tollaikon a szivárvány
perel pökhendi színeket
egy fodrász-segéd
morcosan néz fel az égre
ma elveszett a hajcsavaró pénze

Szőke szakadék

Szőke szakadék ragyog
vattacukor hajad vagyok
s változik az ízlés más nyál
más édes csókot hálál
ahogy a kavics merül tóba
úgy merülsz mélyen belém
beléd én és a mondandóba
nem tudom forog-e a kerék
egy rést nyit a lomha lélek
zöld pofont ad a természet
selyem gipszbe álmodlak
mozdulatod csak átkozhat
nyeles nyalókát ad sürgős
serkentős villámod ütős
tróger leszek elhagylak
idegenné válok mint egy paplak
égbe leszek szemed vakítója
szellemi vakságod okítója
csak érted hagylak el vagy
magad okára leszek még
de nem álmodom véled
anélkül is elképzelhetetlen
sánta lábú dáma az élet

Nyíló nyár cipel

Elképzelt kínpadomon ültem
a rózsák illatával beszélgetve
köröttem zajló zümmögés
nekem különös kedves zene
csak a nyárfa bólogat
villám-csapott torzója
kattan lendül s szemem
nedveiből olvas
ajkam fényében füröszti
szerelmes szellőjét
és ő hajam szénáját
borzolja légyottja fészkének
a nyíló nyár cipel éppen
mikor a vekker csenget
"ébrrrresztő ébrrrresztő"
ne bégess bátor butaságot
itt az édes csillogó reggel
ne állj sorba élj mert
holnapra törik ez a nap

Nászutam

Az Univerzum szeretője
akarok egyszer lenni
szállni széllel szeretetért
Nap lesz a buszsofőr
kormánya a Szaturnusz
tejutam lesz a nászutam
ezer csillag tapsikol
közben jegyet kér a Hold
ő a fogyatkozó ellenőr
presztízsből viszem vizem
a túláradó tengerből

Vízhordó cserép

Pirkadattal születnek a tettek
mit álmunkba fontunk
és vézna testünk hevével 
égettünk belőle
vízhordó cserepet
hogy a korhadó fák köz
járuljunk a tiszta forráshoz
hogy takargató tabuk
helyett lengedezzen
a tiszta éltető szerelem
nincs árulás nincs előny
csak enyhülő cédaság
perceket hadaró 
szerelmi vallomás

Megérintett a természet

Megérintett a természet
keresztjét viselve
szigetemmé vált a kín
gyalogolok kietlen
gondolatok odúi előtt
hazugságok neveltek
s várak ormán
vár rám egy boszorkány
hogy beváltsa átkát
az évszázadok igéjével
hasonmása lesz ez
őseim bűnének

megérintett a természet
arcomra nyomta
csalfa csókját
mely megégetett
viselem billogom bénán
csak habzsolom az éjt
kísérti testem fokát
nappal vagyok árnyékom
egyszer eljön hozzám
a mindent oldó lovag
addig gyapjúkócomon
magam sorsa lohad

Szótlan szigetem

Szótlan szigetem a természet
fellebbenő fátylam a hazugság
amint orom szélén állva
a kietlen szerelem bánt
odúmban olvad a keserűség
keresztem lesz az emlék
kín köveit hordom odúmba
mint hívő a keresztjét
érzelem boszorkánya leszek
s hideg hálóm vetem rád
ne szeressen téged hasonmás

Félelem

Csak egy homályos üvegszem

odafent a telihold ma este

kusza bokrok közt kereslek

csak az esőcseppek találnak rád

aztán felvillan a szerelem emléke

mint lobbanó gyufaszál fénye

megint nálad van képzeletem

mint az úton döccenő szekéren

felébreszt a keréktörő félelem.

Szívedhez

Ölembe fonlak
álmomba foglak
mint egy vak kosaras
csak ujjaimmal térek
hogy csukott szememből
ne peregjen emléked
lélegzeted legyek
benned kissé megpihenjek
kósza keringődben
lépteidet lopom el
hogy kopogva járva
szívedhez érjek el.

Szőke szivárvány

Mindig szirom hullásnak
álmodom az esőt
ha ablak mögül
nézhetem a
bőrt szaggatót
az irdatlan gyilkos
kínná válik kertemben
állom s lassan
mossa el arcom
és homlokom
majd ajkamig érve
téves szomjat olt
hamar elmossa
rúzsízű bánatom
a csókjaiddal együtt
elveszek az elfolyó
pocsolyákban
s visszatérek neked
egy szőke szivárványban

Hevület

Karom árnyéka
is átölel s nedves
ajkadon a szó is
szökellve szünetel
csak képzelem
a tested, tökéletes
ölelkezést követelve
 talán elvérzek
Most hallgatsz
s fogaid között a lélek
jár ki-be mint
gőzmozdony füstje
s fényes ajkadon
szambázik egy szellő
sikoltásra edzett torok
feszülő belső
rajongást izzadó
bőrözött felület
elszálló sikló
örömittas hevület

Pihentető járdasziget

A tubusból hasad
a málló gond
sorsokat szikrázó
csecse a "csakazértis"
fehér napok izgató
estéi örvénylenek
a felszálló dohányfüstökben
ösvényem a koronához
méhkassá nőtt
orgiákat szül
s munka nélkül marad
az észrevétlen hideg
lábat pihentető járdasziget
mely kopogva rajtam piheg

Élet-lepedő

Senki nem tud olyan vicces lenni
mint ő és a zsebében kotorászva
egy marék csavart vesz elő...
minden a centiken múlik,
ha a szekrény nincs helyén
tolja nagy hévvel
majd visszatolom úgyis
mert a tökéletes férfi kérdez
nem hall meg de jól visel
esténként hővezető a víz
mely kiver akkor is
ha a számla jön
vaskos teendők gyűlnek
és a vasaló is hevülhet
jobb ma egy gőzben simult
olcsó élet-lepedő vegyület
minden luxus egy láttában
horpaszt kemény dolgában.

Ars poetica

Csak egy virág
mit tépáz az ősz
hosszú mezőkön
üressége csikland
gyökerében izgatva
az anyaföld vad
sótlansága adja
anyanyelvét

Ami lényeges

Életünk fája alatt 

a levelek

mint borítékba zárt 

számlák kibontatlanul

hevernek

s könnycseppünket 

előhozzák

mint folyón a szél

a tajtékot

ami biztos

a tiltott napok

amin sírtunk most-már

nevetünk

és a hajnal sem 

csípi csípőnk

csak lustán lapozzuk

könyvünket melyből 

kimarad mindig 

ami lényeges.

Kidőlt kupidó

Zokniban közelít a férfi,
a csattanó csalfa büszkeség,
míg szőrös arca neki jó,
s büszke sörtéje csörtet gázol
szenvedő bimbók hegyére,
de zúgó hevessége lankadva
pöttyedt büszke aljat tuszkol,
ettől a szenvedélye szájra szárad,
s az esernyőt kifordítva tartja
a mindent megélt kidőlt kupidó.