Kidőlt kupidó (Dal)

Zokniban közelít a férfi,
a csattanó csalfa büszkeség,
míg szőrös arca neki jó,
s büszke sörtéje csörtet gázol
szenvedő bimbók hegyére,
de zúgó hevessége lankadva
pöttyedt büszke aljat tuszkol,
ettől a szenvedélye szájra szárad,
s az esernyőt kifordítva tartja
a mindent megélt kidőlt kupidó.

Dalszöveg:

Zokniban közelít a férfi,

büszke, csalfa, vad derű,

szőre borzos, szíve fárad,

mégis csörtet, egyre űz.

Hevessége lassan lankad,

pöttyedt vágyát tuszkolja,

esernyőt tart az ég alá,

kidőlt Kupidót óhajtja.

 Zokniban jön, zokniban lép,

álmát kergeti, nem elég.

Zokniban jön, zokniban lép,

szíve már régen nem egész.

 Gyűrött ingből hegyek állnak,

szürke szőrszál villan ott,

vágyát mossa forró ár,

fehér vulkán, szusszanat.

 

Ajkán csend, a nedv forró,

valaki még várja jól,

de a férfi fáradt árnyék,

s a történet máshol szól.

Zokniban jön, zokniban lép,

álmát kergeti, nem elég.

Zokniban jön, zokniban lép,

szíve már régen nem egész.