Kékfestő éjem

A rozsdás elme
elfelejt szeretni
az ősökről csak
szép hullik felénk
mint akik nem csaltak
a bocsánatod képlékeny
és dicső a színtelen
szederjes ajkadon
mely után újabb csókot
gravíroztál belém
faggyú-szerű lelkem
elfolyt s megdermedt
egy valótlan vágyban
magot kaptam vetettem
elvétett lázas percek
égtek bele bőrömbe
és én fonnyadt
almaként várom
a színes álmokat
kékfestő éjembe