Szőke szakadék ragyog
vattacukor hajad vagyok
s változik az ízlés más nyál
más édes csókot hálál
ahogy a kavics merül tóba
úgy merülsz mélyen belém
beléd én és a mondandóba
nem tudom forog-e a kerék
egy rést nyit a lomha lélek
zöld pofont ad a természet
selyem gipszbe álmodlak
mozdulatod csak átkozhat
nyeles nyalókát ad sürgős
serkentős villámod ütős
tróger leszek elhagylak
idegenné válok mint egy paplak
égbe leszek szemed vakítója
szellemi vakságod okítója
csak érted hagylak el vagy
magad okára leszek még
de nem álmodom véled
anélkül is elképzelhetetlen
sánta lábú dáma az élet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése