Valahol egy lélek kószál kint
a vad furcsa gazban
még nem tudja csak hordozza
a haszontalan magokat
haja koronája szép orca tudománya
nem szól nem sír mosoly is csak
vízfestékként elmosódik a napon
egy síkon sorol száraz mantrát
aztán megfogja a hit nem engedik
feküdni kelni sem tud nélküle
de nem tudja mit miért
s ezer éves írás irányít
sorsa serken mint felfújt bivaly vére
fogja szoknyáját szorítva félve
elemét nem érti csak bérre
szorult szendergésekért fekszik
megszokott kéjbe
majd foga hull és arcán idő szánt
friss mély nyomokat s veti el
múltban kapott pofonokat
aratásra hófehér arcát csendben
fürkészi kíváncsi halottas-menet
ez a járdánk hát játsszuk el
a gyermeki bájt mosolyra
csukódjon vak szemünk
megerőszakol a bántásnak
csúfolt irdatlan igazság
majd közösülünk a műsorban
sorra kerülő cirkuszi álmokkal
